A Projekt - Alkotók - Információk - Helyszín - Kapcsolat - Támogatók - Galéria - Archívum - Vendégkönyv - Sajtó |
A közkedvelt rendhagyó irodalmi sorozatban elismert kortárs költők lépnek színpadra, és hétköznapi vagy éppen nem hétköznapi oldalukról mutatkoznak meg. Versek szódával A Kultúrvonal Produkciós Iroda és a Magyar Írószövetség 2011 decemberében sikeres irodalmi sorozatot indított a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában. Célja, hogy a költőkről teljesebb képet adjon hobbijuk, kedvenc időtöltésük, más művészeti tevékenységük bemutatásával. A kortárs lírát kedvelő közönség így rendhagyó módon pillanthat be az alkotók műhelyébe. Fellépett ez idáig Lackfi János, Iancu Laura, Szálinger Balázs, Tóth Krisztina, Térey János, László Noémi, Győrffy Ákos . Az estek folyamán vendégeik voltak többek közt a Bajdázó zenekar, Cipő, Gergye Krisztián, Halász Judit, Horváth Csaba, Másik János, Mihályi Győző, Papp Gábor Zsigmond, Szávai Viktória, Török Máté, Varga Klári . Az estsorozat szerkesztője Szentmártoni János, házigazdája és játékmestere Lázár Balázs, rendezője Léner András, producere pedig Gréger Zsolt volt. Versek szódával 2 A Versek szódával újabb két estje a Café Budapest őszi fesztivál keretében kerül megrendezésre a Thália Színház Új Stúdiójában 2012. október 9-én és 10-én 19.00 órai kezdettel. Ezúttal Kiss Judit Ágnes és Végh Attila mutatkozik be rendhagyó módon. Segítik őket ebben költő- és meglepetésvendégeik. Előreláthatóan tánc, zene, performance és egyéb váratlan fordulatok színesítik majd a programot. Az esteket Szentmártoni János vezeti. A projekt koordinátora a Kultúrvonal Produkciós Iroda, amely szakmai ötleteivel és a promóciós felületek kidolgozásával nagymértékben segíti a rendhagyó sorozat népszerűségét és gyakorlati megvalósulását. Nem titkolt célja, hogy a Versek szódával - avagy költők másképp egy olyan irodalmi eseménysorozattá nője ki magát, amely lehetőséget ad a kulturált szórakozásra, a kikapcsolódásra és a művelődésre egyaránt. Hogyan zajlik a Versek szódával ? A költőket a házigazda faggatja életükről, művészetükről, passzióikról, miközben szódát szürcsölgetnek és váratlan eseményekbe sodródnak. Egy-egy ilyen alkalommal maguk a nézők is részeseivé válhatnak ezeknek a produkcióknak. A repertoár ezúttal is sokszínű lesz: zene, vetítés, tánc, performance, na meg persze versek minden mennyiségben. Üdítő kikapcsolódást kívánunk! Impresszum Sorozatszerkesztő: Szentmártoni János |